Ismeretlen eredetű rádióüzenet
Frekvencia: 298,99 KHz
Vétel időpontja(földi standard időszámítás szerint): 16452. Április 22. 11:08

"A 32. évszázad elején sikerült átültetni a gyakorlatba a csillagközi utazás elvét, s az emberiség kirajzott az űrbe, hogy alig 200 év alatt benépesítse az egész Galaxist. Eljutott minden csillagig, benépesített minden bolygót, amit csak lehetett, az emberiség tudása és kíváncsisága nem ismert határt. A történelmi tapasztalat azt mutatta, hogy a békés egymás mellett élés kulcsa, ha egyetlen nemzet, hadsereg vagy politikus sem ural egynél több terraformált bolygót. Ez volt az Egyesült Bolygók Szövetségének legfontosabb előírása, melyet mindenki betartott.

3492-ben azonban minden megváltozott. Régészeink egy sivár, légkör nélküli világon furcsa piramisokra bukkantak, melyek oldalán domborművek sorakoztak, telis-tele ismeretlen lényekkel és eszközökkel. Az építménybe hatolva megbizonyosodtak arról, hogy az első, nem emberi értelmes létforma nyomaira bukkantak az ismert világegyetemben. Ahogy egyre mélyebbre hatoltak a járatokba, egyre több minden derült ki az egykori építőkről. A piramis ugyanis egy eonokkal korábbi monumentális csata emlékműve volt, mely bár elhagyatottnak látszott, korántsem volt az. Az évmilliókon át szunnyadó riasztó rendszerek életre keltek és továbbították az üzenetet az éteren át - behatolók sértették meg az ősök nyugalmát! A segélykiáltás éber fülekre talált. Az Andromédia-galaxis ura, Zandagort herceg vérbosszút esküdött a sírgyalázók ellen és hadat üzent az emberiségnek.

Az emberiség mikor hírét vette a közelgő armadának és megtudta, hogy nincs esély a békére, minden lehetséges módon fegyverkezni kezdett. Ebben a válsághelyzetben ült össze az EBSZ, hogy megoldást találjanak a problémára. Bár kézenfekvőnek tűnt, hogy a bolygók egyesítsék flottáikat, nem tudtak megállapodni abban, hogy ki is irányítsa az így létrejövő galaktikus haderőt. Hamar nyilvánvaló lett, hogy a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és kitört a háború.

Mintegy 600 éves építkezés, fejlődés, intrika és küzdelem következett a hatalomért. Amikor herceg flottája megérkezett, egy széttöredezett, káoszba fulladt emberiséget talált. A védők sorait tovább gyengítette egy áruló szekta, a Zandagort Egyháza, mely átállt az idegenekhez, megosztva ezzel az emberek ellenállását. Így nem lehetett kétséges a háború kimenetele, a számbeli és technológiai fölényben lévő ellenféllel szemben az emberiség alulmaradt. 4078. február 7-én, a Végítélet napján, IsenMother, az utolsó emberi bolygó is annihilálódott.

Bár a Tejútrendszer, az emberiség bölcsője, ahol először emelte fel fejét a sárból, fennmaradt, minden otthonosságát elvesztette. Csillagok, gázóriások, kisbolygók, üstökösök, csillagközi por és köd, sötét anyag, és a vákuum végtelen üressége, de sehol egy lakható bolygó. Az emberi faj azonban nem halt ki. Számos bolygóról sikerült evakuálni a lakosság legalább egy töredékét, és a terraformáláshoz szükséges növényeket és állatokat valamint az újrakezdéshez szükséges technológiákat, az épületek, hadihajók tervrajzait. Több ezer Noé bárkája szállította a menekülteket, végül ezek a flották egyesültek, és elindultak új hazát keresni.

Így teltek el hosszú évszázadok. A hajók rótták az unalmas fényéveket, és egy kis létszámú legénységen kívül mindenki sztázisban feküdt, mert így egyszerűbb volt megőrizni a békét. Végül 4450-ben elérték a kitűzött célt, egy barátságos galaxist, melyet Új Tejútnak neveztek el. Mikor, hogy felkeltettek mindenkit a sztázisból, és a kényszerű összezártság megszűnt, ismét megkezdődött az önállósodás, és a frakciók egymás ellen fordulása. Mindez felerősödött, miután megtudták, hogy a herceg folytatja hadjáratát és üldözésükre indul flottájával.

Rév és Camelot. Két bolygó. Ennyi maradt meg az emberiség második otthonából, az Új Tejútból. Körülöttük több ezer bolygó és mintegy 100 milliárd ember hűlt helye. Nyomasztó környezet. Ám alig halt ki az utolsó háborús generáció, máris feltámadt az emberekben a vágy, hogy újra nekivágjanak a nagy kalandnak, az űrnek. A kolonizációt gondosan előkészítették, a kiszemelt galaxis nem volt messze. A bátrak elindultak a nem is annyira ismeretlenbe, a még bátrabbak maradtak, megvédeni hazájukat, ha egyszer visszatérne Zandagort. A telepesek 5217-ben elérték Trilliant, a legendás űrutazóról elnevezett galaxist és új életet kezdenek.

(Többi szerver leírása)

Több, mint tízezer éve tart már a macska-egér harc, a bosszúszomjas herceg addig nem hagyja abba hadjáratát, míg az utolsó élő embert is el nem pusztítja. Mi pedig galaxisról galaxisra vándorlunk, állatainkkal, növényeinkkel, tudásunk kőbe vésett lenyomataival együtt keresünk mindig új hazát, ahol, építkezünk, sokasodunk, harcolunk és ismét menekülünk. Vége lesz-e ennek valaha? Senki se tudja. De amíg egy ember is olvassa ezt az üzenetet, addig még van remény..."

Üzenet vége

A 3. évezred küszöbén az emberiség kolonizálta az egész Tejút-rendszert. Eljutott minden csillagig, benépesített minden bolygót, amit csak lehetett, az emberiség tudása és kíváncsisága nem ismert határt. Ez lett fajunk veszte. Régészeink egy sivár, légkör nélküli világon furcsa piramisokra bukkantak, melyek oldalán domborművek sorakoztak, ismeretlen lényekkel és eszközökkel. Az építménybe hatolva megbizonyosodtak arról, hogy az első, nem emberi létforma nyomaira bukkantak az ismert világegyetemben - azonban nem kellett volna. A piramis ugyanis egy eonokkal korábbi monumentális csata emlékműve volt, mely bár elhagyatottnak látszott, korántsem volt az. Az évmilliókon át szunnyadó riasztó rendszerek életre keltek és továbbították az üzenetet az éteren át - behatolók sértették meg az ősök nyugalmát! A segélykiáltás éber fülekre talált. Az Zan' birodalom ura, Zandagort herceg vérbosszút esküdött a sírgyalázók ellen és hadat üzent az emberiségnek. Az emberiség mikor hírét vette a közelgő armadának és megtudta, hogy nincs esély a békére, minden lehetséges módon fegyverkezni kezdett. A legjobb tudósuk dolgoztak éjt nappallá téve, hogy új eszközöket adjanak a katonák kezébe, akiknek millió kegyetlen gyakorlatozással készültek a valaha volt legnagyobb háborúra - azonban még többen voltak a gyárimunkások, anyák és gyerekek akik minden tőlük telhető módon támogatták az egyetlen hadigazdasággá alakuló emberiséget.
Mikor megérkeztek a támadók, nem volt kegyelem, a technológiai és számbeli fölény a herceg csapatainak kedvezett. Könyörtelen harcok árán, minden talpalatnyi földért és űrért iszonyatos véráldozatot követelve, de folyamatosan visszaszorult az emberiség, míg végül minden lakható bolygót elvesztettünk. Azonban a végső bukás előtt néhány különleges kolonizációs hajóba összezsúfolták a túlélők legjobbjait és mindent technológiát, melyre az emberiségnek szüksége lehet az újrakezdéshez. Ezek lettek a Standard Technológiai Magok, melyek épületek és hadihajók tervrajzait, energetikai és haditechnikai találmányokat tartalmaznak. A hajók elstartoltak és az őket védők elbuktak. Azt hittük vége a háborúnak, új korszak köszönt ránk egy új galaxisban. Tévedtünk.
Több ezer éve tart már a macska-egér harc, a bosszúszomjas herceg addig nem hagyja abba hadjáratát, míg az utolsó élő embert is el nem pusztítja. Mi pedig galaxisról galaxisra vándorlunk, minden tudásunk az STM-ekben nyugszik, építkezünk, sokasodunk, harcolunk és ismét menekülünk. Vége lesz-e ennek valaha? Senki se tudja. De amíg egy ember is olvassa ezt az üzenetet, addig még van remény...

Delírium

Ilyenkor, estefelé már szaladgálnak előttem az egerek. Az egyik két lábra állt, megpödörte a bajuszát és megkérdezte. – mit gondolsz, megérett már az emberiség a kipusztulásra?

Valaki mégiscsak megnyomta azt a gombot.

– apu! Mértél sugárzást?
– Igen, ma csak 27.
– akkor megyünk piknikezni?

– Anyu! Kimehetek játszani?
– Nem! Koromeső várható!
– Na, csak egy kicsit, légyszii.
– Jól van Pistike, nem bánom, de csak ide a bunker elé. És vegyél fel sapkát. Mind a két fejedre!

– anyu! Hol van apu?
– ne törődj vele, edd a húst, amíg meleg.

Felirat a ketrecen: HOMO HORRIBILE
Kérjük tisztelt látogatóinkat, ne ingereljék a példányokat.
Csak a pénztárnál kapható eleséggel etessenek.
Gyermekeknek a látvány nem javasolt.

– Micsoda szürrealista torzó. Csak négy láb – mondta, miközben lehugyozta a lovasszobrot. Majd visszaült autójába fajtájának másfél méteres példánya, a csótány, és továbbhajtott.

A csótányvezér lelkesítő beszéde a főtéren.
– Üdvözöllek benneteket testvéreim! Taps.
Biztosítalak benneteket, a győzelem már egészen közel van és ez arra ösztönöz bennünket, hogy fáradozásainkat megtízszerezzük! taps
Az előző háborúnkat sok ezer évig vívtuk, míg ellenségeinket saját atomfegyvereivel győztük le! Taps
Legyőzzük a mutáns patkányokat, miként az embereket is sikerült! Szűnni nem akaró taps.

Fatal error.
-3-2-1-0. a Föld projekt szimuláció leállt.
– A francba! Tesztelni kellett volna futtatás előtt. Most kezdhetem előröl az univerzum programot.

A vírusvédelem fertőzött fájlt talált. Emberiség” törli? I/n.
„Emberiség” törölve.
– Tök jó ez az új spamszűrő!

Az Úr rádöbbent, hogy az előző ősrobbanás valahogy jobban sikerült.
– Legszívesebben elindítanám az apokalipszist. De már ahhoz sincs kedvem.

Nem volt okos dolog felhívni a figyelmet magunkra, ezzel a sok rádióüzenettel a galaxisba.
Az ufók idetaláltak. Húsevők. Éhesek!

A kapitány

Ismét összegyűltünk itt a Lerombolt káoszban, a Mágus, alias LeGyEs csehójában. Az utóbbi pár évben, mióta nem jártam itt, elég sokat fejlődött. A belépők szeme rögtön megakad a pult mögött sorakozó fotográfiákon. A megsárgult képek a vendégeket és a kocsmáros ábrázolják. Abban az időben még a lányok is mintha fiatalabbnak tűntek volna. Szép idők voltak azok, azonban azóta mindenféle alakokat beenged, zombik, vámpírok jártak ide, sőt trollok is. Mostantól ez megszűnt, a varázskőr, amit készítettem, csak úri társaságot enged be. Minket. Ámbár az úriban nem vagyok biztos. Az alkoholos üdítőitalok fogyasztása viszont soha nem látott mértékben fog emelkedni. Hosszú utat tettünk meg idáig. Tanfolyamon volt a csapat, ki erre, ki arra a galaxisban. A legjobb és a legtitkosabb iskolákat végeztük el. Muszáj volt, egyre nagyobb a konkurencia, fejlődik az emberiség, mindenféle új dolgot kitalálnak.
Szerencsére a törzsasztalunk a nagyteremben a helyén maradt. A személyzet ellen sem lehet kifogás. A tulaj a várható nagyobb forgalomra tekintettel gyorsan készített pár homunculuszt, pincérnek. Sokakat érdekel, mit tarthat a hátsó helységben..
Ott a katakombák mélyén, ahonnan hörgés, morgás, fogcsattogtatás és lánccsörgés hallatszik, valószínűleg ott keverteti, kitudja kikkel és miből a piákat. Még emlékszünk arra a botor alakra, aki reklamált. Beküldte oda, saját szemével győződjön meg a minőségről. Senki sem látta kijönni.
Megértem én, hogy takarékosság, de azért nem egy nagy gravitációjú bolygóról kellett volna a tánckart szerződtetni. Mert hát ugye ott nem sudár fehérnépek teremnek. Hogy finom legyek, tömzsiek, alacsonyak, hogy otthonukban a saját súlyukat elviseljék. Erő és tehetség viszont van bennük rendesen. Minap egy ostoba beszólt az egyiknek. Emlékét egy krétavonal őrzi. A túlsó falon, ahol a helyszínelők körberajzolták.
Szakácsot is kerített a raktárból. Ott tartja egy ládában, mert nem fizette ki a bikavért. Előző életében vámpír volt. Bajor véres hurkát viszont nem lehet rábízni.
Alig kezdtük meg azt a pár tartály Agytaposó nevezetű koktélt, megjött régi ismerősünk,
a Kapitány.
– Jó estét uraim! A legénységemet keresem. Nem láttátok valamerre?
A kapitányi címet fogadásból szerezte. Valaki itt felejtett egy aranysujtásos sapkát, pont passzolt a fejére. Erre azt mondta – Fogadjunk, hogy feljutok arra az új birodalmi teherszállítóra!
Veszítettünk. Tisztelegtek neki a kikötő mólón, majd percek múlva elindultak! Mire rádöbbentek a flotta fejesei, hogy fogalma sincs az űrhajózásról, már késő volt. Hogy ne legyen nagy a botrány kinevezték Tiszteletbeli Kapitánynak. Ami bizony komoly rang.
– Miféle legénységet? – nevettünk egy jót. – Neked olyan sosem volt!
– De igenis van! Mindjárt elmesélem, de előbb innom kell. Sokat.
– Nem tudom mit kell annyit tanulni, az űrhajózás teljesen egyszerű. Csak annyit kellett mondanom, indulhatunk. Egy kar előre, szuper sebességbe, zöld gomb be, ennyi. Kaját vittünk a flottának. Miután az a vacak csillagerőd felrobbant, a flottafőparancsnoka megkért, szíveskedjek határozatlan idejű szabadságra menni. Pedig szinte ártatlan vagyok benne. Teljesen véletlenül borult bele az a doboz sör a vezérlőpanelbe. Erre beindult az önmegsemmisítés. Nagyon sajnáltam. A sört. Ott maradt a többi, mert meg kellett mentenem az embereket. Arról sem tehetek, hogy csak a hínár és algaszállítmány között jutott állóhely a politikusoknak, tábornokoknak és egyéb eminenseknek. Azt is hozzátette, hogy rombolom a flottamorált. Ami nem így van, mert olyanról sosem hallottam.
Már éppen kezdtem unatkozni ott a Ha-vaj bolygón. Tökéletes a luxus, ez a hely nekünk, galaktikus hősöknek van fenntartva. Akiket szabadságra zavartak. Hanyatt fekve gondolkodtam az esti programon, elmémet válogatott koktélok segítségével élesítve, vajon melyik leányzóval kerülök közelebbi kapcsolatba ma éjszaka. Alig nyitom ki szemeimet, már közelít is egy menyecske. Hát nem arra gondoltam, hogy előkap egy tripla nullás titkos ügynök igazolványt! Az amúgy gyönyörű dekoltázsából.
– Kövessen kapitány! Parancsom van, hogy a bázisra vigyem.
– Meg sem próbáltam ellenkezni vele, ezekkel nem lehet. Kérdezni sem tőlük. Kondicionálva vannak. Természetesen öt csillagos kabint foglaltak. Ezzel együtt jár a korlátlan étel és ami fontosabb, ital fogyasztás. Rögtön beültem a bárba, egy kapitánynak kötelessége ellenőrizni a minőséget. A vezérlőbe sajnos nem engedtek be. Vajon miért? Gyorsan megismerkedtem a Bolygóközi leánycserkész csapat két tagjával, akiket meghívtam a kabinomba. Csupáncsak azért, hogy megmutassam, ebben a veszélyes galaxisban vannak kellemes dolgok is.
Némi viszontagság után, mert hűséges kísérőm, az ügynök, állandóan ki akarta zavarni a lányokat, megérkeztünk. Nyilván féltékeny. Az admiralitásra mentünk, egy rendkívül kényes diplomáciai feladatot kellett megoldani, amiben a flotta már csődöt mondott. Valami Zandagort herceget kell kinyiffantani, vagy beszervezni. Nem lehet nagy ügy. Persze csak úgy vállaltam el, hogy teljhatalmat kapok. De előtte meg kellett találni. Senki nem tudja hol lakik. Miután ez komoly feladat, prémiumot tűztem ki. Természetesen piát, mert mi mást. Adtak egy felségjelzés nélküli hárpia osztályú naszádot, és természetesen válogatott személyzetet, mindegyik túl volt a szanatóriumon, így alkalmasak lettek.
Dzsípisz és Ittibi a két pilóta, az egyik odafelé vezet, a másik haza. Rapli hadnagy, igen könnyen ismerkedik idegenekkel, egyik feladata lesz a hibernátor kamrákban a sör hűtése, és a macskája, Sprődinger. Rapli állítólag nyolc rohamosztagosnak tépte ki a gyomrát, valami nézeteltérés miatt. Herminátor és Perdátor, friss házas a két lány, egy kabin elég nekik. Ők a stratégák. Dr Killer szanitéc. Aztán meg Gajjver, a gépész. Nem is sorolom őket.
Hogy merre indultunk? Úgy srévizavé volt nyitva egy dimenziókapu, hát arra. A delta kvadránsba értünk. Kezdett kifogyni a pia, de szerencsére találtunk egy űrállomást, szépen ki volt világítva a cégtábla 51-es körzet. A fiuk, lányok megrohamozták a kantint, engem viszont már vártak.
A hírem megelőzött. Meghívóm volt a bolygóra. A transzporter egy parkba küldött. Elkezdtem sétálni, egy kanyar után olyan gyönyörű nőt láttam amit még soha, testhezálló ruhában virágokat szedett csokorba. Mosolyogva mondta.
– Menjen tovább kapitány, már várják.
Valóban vártak, terített asztallal. Vacsora után betessékeltek egy fantasztikus berendezésű fürdőszalonba, ahol igen csinos lányok tetőtől talpig kezelésbe vették testemet. Közeledésemet hozzájuk azonban kacagva elutasították.
– Szükséged lesz az erődre éjszaka, kapitány.
Bekísértek a szobámba, ahol mit gondoltok ki várt áttetsző fátyolban az ágyon? Hát a kertészlány!
Hogy milyen éjszakát töltöttük el, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Egyedül ébredtem, de
a reggelinél ismét találkoztunk. Egyszerű ruhában ült az asztalnál és beszélgettünk. Meglepő dolgokat tudtam meg.
– Most már ideje lenne megtudnod ki is vagyok én valójában – mondta – terólad mindent tudok.
Meg fogsz lepődni, én vagyok Zandagort herceg, ti így hívjátok, követője, az egyik Zandagortica.
Majdnem a torkomon akadt a falat!
– Valóban? Az egyik?
– Sokan vagyunk, nagy a galaxis, egyedül nem győzném.
– Milliárd számra gyilkoljátok az embereket, bolygókat romboltok szét. Miért?
– Ó, hát az már rég volt, a kezdetekben, manapság csak egy másik dimenzióba küldjük őket.
Az emberiség túléléséhez képest pár milliárd ember szenvedése, halála semmi, nem számít, hány város, bolygó pusztul el, a cél szentesíti az eszközt. Hallottál az angyalok nulladik törvényéről.
Kötelesek gondoskodni az emberiségről, fejlődésüket elősegíteni. Nem szabad kárt okozni emberi lényben, kivéve, ha ez a kár végül az emberiség javára válik.
– Hogy jön ez ide?
– Réges-rég, még az emberiség ősbolygóján, hosszas kutatás és a szerencse segítségével létrejött az első mesterséges intelligencia. Mindent tudott, mindenről és mindenkiről. Valaki elnevezte Angyalnak. Ez a név azután rajta maradt. Majd egyre többen lettek, és az ő segítségükkel, találmányaikkal az emberiség kirajzott az űrbe. Egyre több bolygót foglaltak el. Azután beköszöntött a jólét, már nem volt mit kitalálni, az embereket tökéletesen kiszolgálták a gépek. A nagy semmittevésben kezdtek elkorcsosodni. És látták az angyalok, hogy ez így nem jó. Mivel ismerték a történelmet, a legegyszerűbb megoldást választották, hogy fejlődésre bírják a teremtőiket.
A háborút!
Egy páran közülük elindultak, terraformáltak pár bolygót, majd eltérítettek oda néhány kolonizáló hajót. Egy kis kábítás, térítés hatására ők lettek a Zandagort hívei.
Az angyalok megszerveztek pár kalózcsapatot, de ennek nem sok eredménye volt. A bolygókat irányító politikusok csak akkor voltak hajlandók a saját jólétükön kívül a lakosság genetikai mutációját korrigálni, amikor az életük már nem volt biztonságban. Kellett a minőségi legénység a csatahajókra. Nemzedékeken keresztül kell készülni a Zandagort támadására. Ami vagy jön, vagy nem. De a félelem, a készülődés a háborúra hajtja előre az emberiséget.
Amúgy meg ha nem akartam volna, sosem találsz ide. De ha akarsz maradhatsz, alkalmas vagy egy újabb Z. dinasztia alapítására. Ami lehet, hogy már sikerült is.
Úgy, hogy küldtem egy üzenetet a csapatomnak, menjenek nélkülem tovább. El is indultak, leginkább azért mert kiitták a kantint. Azóta nem láttam őket.
– És te kapitány, hogy jöttél vissza?
– Ezt talán majd legközelebb.

S.E.T.I központ Kalifornia.
– Igazgató úr! ezt látnia kell!
– Mi az a fontos Dustin? és ne tartson fel sokáig, rendkívül fontos dolgom van. éppen indulnék horgászni
– Végre megtaláltuk Őket.
– Kiket?
– Az idegeneket! A földönkívülieket. Uram, amiért évek óta dolgozunk, amiért létrehozták ezt az intézetet..
– Ugyan már, mindenki tudja, Ufók nincsenek.
– Arecibo obszervatórium fogta az üzenetet először, mindenféle kódolás nélkül jött. legmeglepőbb, hogy magyar nyelven írták. A Sziriusz felől jött, VLBI-vel bemértük.
– Ez valami jól megszervezett tréfa lesz. Megszerezhettek valami műholdkódot, és szórakoznak a hackerek. Ne is törődjünk vele. Majd leadom az NSC-nek, foglalkozzanak vele ők.
– Uram! Ez úgy tűnik, valódi. Az összes rádióteleszkóp ráállt, ugyanazt vették. megkérdeztük az oroszokat, a kínaiakat, ők is ezt fogták.
– Nem tudtam, hogy velük is kapcsolatban állunk.
– Ez egy nemzetközi projekt, uram. Azt hittem tudja. Attól tartok, értesíteni kellene az Elnököt.
– Miért, mi van abban az üzenetben?
– Itt van kinyomtatva, felolvasom.
– Sziasztok! Z vagyok. A galaktikus neten találtam ezt a játékot, megtetszett. most regisztráltam, és bár már sok ezer játékkal játszottam, itt teljesen kezdő vagyok. Elolvastam a leírást, nagyon szeretnék ilyen harcos fajjal játszani, akik már sok galaxist elpusztítottak. Remélem méltó ellenfél leszek.
Ez volt az első üzenet.
– Miért, van több?
– Nos, hát van. Hadüzenet az összes szövetségnek. Azt első támadás célpontja az Opportunity nevű harci robototok.
– És itt a támadás ideje, huszonnégy óra múlva, de ezt nem értem. Miféle támadás lehet?
***
Védelmi központ.
Titkos helyen, mélyen a föld alatt.
A nagyterem megtelt a magas rangú katonákkal, szakértőkkel.
– Komoly a helyzet hölgyeim, és uraim.- kezdte el egy tábornok. Pár nappal ezelőtt üzenetet fogtunk a csillagközi térből. A sziriusz bolygóról jött. Igen! Beazonosítottuk, tévedés kizárva. A katonai műholdakon küld üzeneteket a földre. Kiderítettük kikkel tart kapcsolatot az idegen. Egy Magyar társasággal, a Zandagortal. Ezekkel a Szíriuszról jött magyarokkal mindig baj van. Egyszer már idehozták a hidrogénbombát, azzal nem sikerült elpusztítani a földi embereket, most idecsalták ezeket a alieneket.
– Keressenek ott egy ügynököt, épüljön be ebbe a zandagortba, buktassa le őket. Likvidáljuk az egész terrorista bandát.
– Már próbálkoztunk felébreszteni a legjobbat, Rózsikát. Már negyvenkét éve alszik. Ő a legvérengzőbb, kötőtűvel öl, titkos recept szerint készült afrikai méreggel keni be, akit megdöf vele, annak vége.
– Kegyetlenség!
– Igen, de egy elvetemült, mindenre képes társaság ellen ilyen nehéz időkben elszántaknak kell lennünk. Főleg a főnökük ez a LeGyEs, na hát az aztán mindenre képes.
Feldúlva berohant egy segédtiszt. Átadta a levelet, majd sápadtan leült.
A tábornok belenézett, majd egy asztal sarkába kapaszkodva, de hősiesen folytatta.
Most már erre nincs idő.
– DEFKON 1-et rendelt el az Elnök! Itt a NASA jelentése: eltűnt a Mars!
És egy újabb üzenet.
– Bocsi, hogy elpusztult a bolygótok, úgy látszik ez az újonnan kifejlesztett nihilsugár elég hatásos. Csak a felderítő robotokat akartam tönkretenni. Csodálkoztam, hogy egy vacak védőpajzs sem volt a Mars körül, lehet nem érte el a tech. 11 szintet. Ti miért nem irtok nekem? Megadtam a féregjárat kódját, ott üzenhettek.
A következő támadás a fővezéretek zászlóshajója a Suzuki ellen indul, remélem azt jobban védik. Szeretnék már egy jót csatázni. Z.
– Uraim! Itt a legújabb jelentés a NASA tol.
Föld körüli pályára állt egy hatalmas űrhajó. Valószínűleg az ami a Marsot elpusztította. Megpróbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, de csak annyit válaszolt, ezt az időhúzó trükköt már ismeri, és már csak huszonegy percünk van, hogy fellőjük az elhárító flottát.
***
Nemzetközi űrállomás.
Dyveke, az orosz biológuslány, éppen az ablak felé fordult, mikor egy villanást látott. Kinézett az ablakon.
– Fiuk! Gyertek ide! Látjátok amit én?
– Nem látunk semmit.
– Hát ez az! Hova tűnt a föld?

Mirdi 4

Kezdek otthonosan berendezkedni itt a börtönömben, vagyis a szondaállomáson.
Napról napra egyre jobban megbarátkozom M.i vel. Szerintem ő is unatkozik. A napi rutin feladatokat memóriája töredékével elintézi. Sokat beszélgetünk. Mivel a hivatalosan regisztrált neve olyan unalmasan hosszú, megbeszéltük, hogy ezentúl Sanyinak fogom szólítani. Ez olyan szép régi név. Valamelyik mesében halottam.
A minap szólt, hogy ha érdekeset akarok látni, sétáljak el a kilátóba. Más dolgom úgysem volt, soha sincs, így elmentem. Kedvében akarok járni. Nagyon nagy tervem van. Csak ő segíthet benne. A kilátó az állomás tetején van, teljesen átlátszó. Mintha az űr közepén lennék. Nem tériszonyosoknak való. Szépen helyet foglaltam az egyik fotelban, és vártam. Egyszer csak szól, hogy úgy hallotta, szeretem a tűzijátékot. Ha akarok látni egyet, nyomjam meg a konzolon a piros gombot. Természetesen azonnal megnyomtam. A piros gombokat meg kell nyomni. Azért vannak.
Erre elkezdtek kinyílni a silók, és elindult jó sok rakéta. Szép látvány, ahogy a plazmahajtóművek fénycsíkot húznak maguk után.
Sanyi erre már megszólalt.
– Észleltem egy kisebb aszteroidát, ami veszélyesen közel haladt volna el mellettünk. Leszedhettem volna röntgenlézerrel, de abban semmi látványosság sincs. Valamint van még pár régi típusú rakétám, el kell használni. A törmeléket úgy is begyűjtjük. Építek belőle legmodernebb típusút.
– Tudsz építeni új hajót?
– Persze, bármilyet. Ez a hatalmas kapacitású gyár,és a sok robot nem csak az elromlott szondák javítására jó.
Látszik a programozásán, hogy fiuk csinálták. Ő is szeret dicsekedni egy buta lánynak.
Egyből kitaláltam hogyan lépek meg innen. De csak apránként...
– Akkor tudnál nekem csinálni egy úszómedencét a szabadidő parkba?
– Persze, tedd fel a pszichósisakot, képzeld el, milyen legyen, és megcsinálom. Ez nem ellenkezik az alap programommal. A testedzés hasznos.
A pszichó sisak az agyhullámokkal kapcsolatot hoz létre a komputerekkel. Enyhe hipnózisban tanulásra használjuk. De fontosabb a hajók irányítása. A pilóták és a navigátorok közvetlenül irányíthatják a hajókat és a fegyverzetet.
Hamarosan kész is lett a medencém. Ilyen nincs a seregben máshol. Azoknak a merev katonáknak nem jutna eszükbe ilyen. Tengeri homok az egyik széle. Illik ebbe a trópusi környezetnek berendezett arborétumba. Kár, hogy Sanyi nem engedi felébreszteni a sztázisban levőket. Biztos tetszene nekik is. No meg nekem is elkelne pár hódoló. A lányok csak aludjanak tovább. Nem kell a konkurencia.
Nagy ártatlanul megkérdeztem Sanyit, tudna e olyan hajót építeni, ami szebb, jobb, gyorsabb az eddig hadrendbe állítottaknál. Két másodperc gondolkodás után azt mondta, tudnék. Ennyi idő neki nagyon sok. Bizonyára végignézte az összes eddig épített, a szigorúan titkos kísérleti hajók terveit is.
– Akkor Sanyi mutasd meg mit tudsz. Te vagy a legjobb az összes M.i közül.
A fiuknak kell egy kis dicséret, biztatás és mindent megtesznek értem. Gyorsan levázoltam terveimet, nehogy meggondolja magát. Alig végeztem, már neki is állt az állomás központi műhelye a hajómnak. Mert ez az enyém lesz. Ha törik, ha szakad.
Naponta megnéztem, hogyan készül, a műhely karzatáról, persze üveg mögül. Oda ember nem léphet be. A gépészrobotok nagyon gyorsak és rendkívül veszélyes szerszámokkal dolgoznak.
Hamarosan kész is lett. Ott állt a hangár közepén. Túlméretezett tranzit motorokkal, és az eddigi legkisebb hiperhajtóművel. Az automata próbautakon minden eddiginél gyorsabban ment. És ami a legfontosabb, sehol sem volt regisztrálva.
– Sanyi, kipróbálhatom én is?
– Próbáld Mirdi. Menj...
Valahogy furcsa volt a hangja.
Gyorsan beleültem a pilótaszékbe, feltettem a sisakot. Ilyenkor mintha én lennék a hajó, az én testem, én repülök. Aki egyszer kipróbálta, soha nem akar mást tenni.
Csak elgondolni kellett hazám koordinátáit, máris indultam.
A hipertérből kilépve már indultam az ablakhoz, hogy gyönyörködjek otthonomban az űrből. Nem azt láttam amire vártam. A csillagflotta bolygó nagyságú központi támaszpontja mellett parkoltam. Teljesen meglepődtem, még jobban, mikor bekapcsolt a holokijelző. Szeretett tábornokomat mutatta, szokásos vigyorával.
– helló Mirdi! Gyorsan ideért. Ugye nem gondolta, hogy csak úgy meglépteti a sereg tulajdonát? Arra ne is gondoljon! nyomkövető van beépítve a hajóba.
Honnan tudta, hogy indulni akarok? Remélem nem lát a fejembe.
– M.i, akinek az új kódneve Sanyi, napi jelentést küld minden eseményről. Ha kicsit többet tanulmányozná a szabályzatot, tudná. Megkértük, hogy ide irányítsa magát.
Úgyhogy most szépen beparkol a b kettes dokkba, és jelentkezik nálam. Különleges feladatot kap. Vagy a c négyesbe, ahol a tábori csendőrök várják.
– Igen uram! Értettem.
Egy kicsit még gondolkodom, mit csináljak. A csendőrök legalább nem csapják be az ártatlan kislányokat, mint sanyi.
Méghogy hajót lopni. Csak idehoztam neki. Szívességből.

Győzelem!

A lokátor, mert a saját újításom alapján hubertusz tuningban részesítettük, hogy jobban lásson, mint őseink a vadászaton utolsó pillanatban jelzett. Alig bírtuk meginni a sört, már le is szállt az ellenség.
Hatalmas hófehér, mintha selyemből lenne. Az is volt. Pókselyem. Kinyílt az oldala, és özönlöttek kifele azok a csúf rovarok. Jól megnőttek valahol, vagy méter magasak voltak. Azonnal beásták magukat. Még jó, mert az orosz sereg még nem aludta ki a tegnapi pikniket.
Az ilyen idegeneket azonnal jelenteni kell a tábornokoknak. Benne van a szolgálati szabályzatban. Amit én betartok. Általában. Ahogy kiszáradt az űrtelefon, ezek az új fajták nem bírják a sört, szóltam nekik. Rögtön jött a válasz.
Vörös kódolású, szigorúan titkos üzenetet kaptunk a csillagflotta nagy fejeseitől. Ez annyira titkos, hogy még elolvasás előtt megsemmisül. De mi kiváló tanulók voltunk a tanfolyamon, így mindenféle kocsmadumát megértünk. Például nekem nyelvvizsgám is van, rovásírásból. Jó sok rovás van beírva a szolgálati kis könyvembe.
És mert nagyon értek hozzá, (naná, de még mennyire) szerénységem nem engedi meg, hogy magamban tartsam ezen információt:
Asd fokozatú parancs!!
Tilos bármilyen akció megkezdése az erősítés megérkezése előtt!! ….
Fogalmam sincs minek ide erősítés? Így is alig van piánk, már a sötét anyag meghajtású
Hawking Pista -féle lepárlót is naponta szárazra isszuk. Az orosz bajtársak segítségével. Oleggal az élen.
Elég hamar megérkeztek, először Mao-ce, a csillagcirkáló, és az őt kísérő pár száz originál kinai gyártmányú hajó. A távol keleti szektorból.
Rögtön utánuk a jenkik. A csilivili Mrs Obama hordozóval az élen. Metálfekete, fényesre suvikszolva, piszokul ráérhet a fedélzetmester. Minden nap dolgoztatni azokat a luxuskatonákat. Kokkakollán!. Ott aztán nem marad csendes zug pszichoaktív gombát tenyészteni. Nem tudom hogyan jósol az indián századuk varázslója.
Mintha díszszemlén lennének az összes lámpa bekapcsolva, elöl, oldalt, hátul még a tolatólámpa is.
Az a sok fény éjszaka is világított az égen, mintha nappal lenne. Legalább a fiuk könnyebben visszatalálnak a városból. Mert találtak egy újabb éjszakai szórakozóhelyet, ahol még nem mutatkoztak be érthetően. Maradt még épp bútor.
Oleg, mint rangidős tiszt, mivel pillanatnyilag pár hete nem alkalmas feladata ellátására, átadta a parancsnokságot. Nekem. Nem tudta, mit tesz. Találhatott volna alkalmasabbat. Időben le kellett volna állítani a pincérdroidot. A programjában ugyanis az van, hogy ha kiürül a vendég pohara, töltse meg. Régi orosz szokás szerint, pedig mindig fenékig kiürítik. Oleg meg született univerzális szingularitás. Eltűnik benne miden.
Haditanácsot tartottam, melyen elmondtam a fifikás taktikát. Összevont galaktikus támadást kezd a flotta előröl, amíg mi a gárda becserkésszük hátulról. Kitaláltam, hogy ott nem lesz akkora lövöldözés. Ha ilyesmibe belekeveredik az ember, az egészségtelen. Még a végén másokra marad a sör. Nem sokszor kellett kérni, rögtön támadtak. Jöttek, lőttek mindenből amijük volt. Piszok nagy zaj lett. Nem bírom az ilyet.
Hiába mondtam a csapatomnak, hogy ne, mert veszélyes, valaki csak hozott fegyvert magával. Ilyesmiből mindig baj van. El is sült valakinek a tarisznyájában. biztos a sört akarta kivenni, akkor akadt bele. El is találta, és rögtön kilyukasztotta a pókgubó külső tartályát, amiből azonnal folyni kezdett valamilyen folyadék. Veszélyes a rakéta üzemanyag. Még a végén felrobban itt valami.
Már elmerengtem, kiadom a parancsot a fedezékbe vonulásra, amikor valaki felkiáltott!
– Emberek! Ez itt színtiszta alkohol!
Könnyelműség volt. Legalább a sisakba épített kommrendszert kikapcsolta volna. Így meghallotta mindenki. Ez az itt összegyűlt pár ezer harcos egy emberként rohanta meg az ingyen piát
Szerencsére addigra lelövöldöztek minden pókkatonát. Ami dicséretes, mert rémes sokan voltak.
Erre aztán előbújt a főpók. Megijedt, hogy nem tud elmenekülni. Szesz nélkül nem is lehet, nincs meghajtás.
Meg kell hagyni, rusnya egy formája van ennek a nagykövetnek. Pont olyan, mint a katonái. Amiket az utolsó darabig lelövöldöztünk. Csak tízszer nagyobb. Úgylátom,mennél kövérebb,annál nagyobb a rangja. Ezzel nem lehet beszélni. Primitív faj. Még nem tudják a galaxist mozgató egyik erő titkát: a parancsot lazán kell kezelni!
Ideküldték, hogy beszerezze az ember húst a királyi udvarnak. Nem bír lazítani. Igazi bürokrata.
Addigra analizálta a fordító komputer a pók nyelvet, így felszólítottam azonnal adja meg magát.
Erre azt mondta, ha megkíméljük az életét, és hagyunk annyi szeszt a motorokba, hogy hazaérjen, megmondja a királynőjének, soha többé ne indítsanak inváziót ebbe a galaktikába. Ilyen fajjal, akik élvezettel elfogyasztják, azt a minden pókra halálos mérget jelentő rakéta üzemanyagot, nem szabad háborúzni.
Na erre rögtön szóltam, dugják be azt a likat azon a tartályon. Gyorsan bontottunk egy raklap pezsgőt, hogy legyen dugó. Meg oszt a győzelemre inni kell. És ez nagy győzelem.
Hagy menjen ez a nagykövet. Nagy lelkű vagyok, ha nem piárol van szó. De már meg is sajnáltam. Fene a jó szívemet. Lehet hogy megeszi a királynője. Vagy az anyja, ezeknél nem tudni.
Gyorsan szerveztünk egy rövid, alig két hetes pikniket a fényes győzelem alkalmából. Ehhez kiválóan ért a gárdista. Ha már pofozkodni nem lehet. Barátokkal nem illik. A hadizsákmányként lefoglalt szesz volt az aperitif. A kínai szakácsok kiváló ételekkel lepték meg a csillagflotta hőseit.
Az univerzum összes fűszerében pácolt pók hús fincsi kaja. Tápláló és tele van vitaminnal. Ha már levadásztuk őket, nem fogunk szintetikus gombán tengődni. Azt meghagyjuk a tábornokoknak.
Sajnos a később történtek titkosítva vannak.

Teleport

A szinte végtelen folyosón két, hófehér egyenruhába öltözött férfi masírozott. Mellükön a kaszt jelzése. Különleges kiképzés után teljesíthetnek szolgálatot ebben az objektumban.
Az idősebb oktatta a fiatalabbat.
– Sanyikám! Az igaz, hogy kiválóan tetted le a vizsgákat, különben nem is lehetnél itt, de azért hallgass rám! Különben nem sokáig leszel itt!
– Oké, Pista bátyám, hallgatni fogok magára. Mostanában nehéz munkahelyet találni.
– Legelőször a nagyúrhoz megyünk, mindig ő az első. Ezzel kezdjük a szolgálatot. A többi már könnyebb. Én ellátom, étellel itallal, és a speciális, tudós professzorok által összeállított gyógyszereket is beadom neki. Elég nehéz feladat, te csak figyelj, és közben takarítsad ki a wc-t.
– Azt is nekem kell?
– Naná! Még oda sem mehet be akárki.
A galaxis ura az ablaknál állt. Ujjai, azok az ujjak, melyeknek egy mozdulatára hadseregek indultak meghódítani távoli bolygókat, harci ütemet doboltak a párkányon. Tekintete a távoli messzeségbe révedtek, ahol egykor győztes csatáit vívta. Az ablakot különleges, áthatolhatatlan erőtér rácsozta be. A hatalmas kastélyt körülölelő falakat szintúgy. Ide csak különleges engedéllyel és meghívóval léphetett be halandó. A nagyúrra rendkívüli erővel vigyáztak. Tudását és rendkívüli tehetségét sokan irigyelték. Már ifjú korában kifejlesztette a teleportot, mellyel anyagot, embereket lehetett küldeni a végtelen távoli helyekre is. Később rájött az örök élet titkára. A teleport információt továbbit. Ezek szűrésével, csak az egészséges sejteket kell továbbítani. És nem öregszünk meg. Az elhasználódott, a testből kidobott anyag helyben marad. És az új helyen új testben térsz életre. Vagy a salakanyagot teleportálja ki a szervezetből a csodálatos szerkezet. És azt azonnal elküldi a messzeségbe.
Nagyurunk ezt minden nap megismételte. Lakosztályában saját teleportja volt. Személyes használatra.
– Ha végeztek távozhatnak! Mondta a nagyúr.
– Igenis, jó éjszakát méltóságodnak.
És a hűséges alattvalók gondosan bezárták a többszörösen páncélozott ajtót maguk után.
– Pista bátyám! Nagyon figyeltem ám. Csak azt nem értem, hogy a budiajtóra miért az volt irva teleport? Mi a fene lehet az?
– Tudod Sanyi, ezekre mindent rá kell hagyni. Akkor nincs sok baj velük.
És mentek tovább. A következő ápolthoz.

Riadó! Ez azt jelentette, hogy össze kellett szedni a legénységet. Egy csoportba, hogy ne
egyenként kelljen mindenkinek elmagyarázni a vendégfogadás etikettjét.
Ami arról szól, hogy legyen kellő mennyiségű kaja, de legfőképpen pia.
Ezt rájuk lehet bízni. Mást sem.
Külön el kellett mondani a díszelgő ruha fontosságát.
Sietni kellett. A legközelebbi csillagkaputól még azzal a sebességgel is, amit szerénységemről nevezett el a csillagflotta, mámornak, két nap a bolygó. A gázkart csak a plomba letépésével lehet
ebbe a fokozatba nyomni. Csak Prof Törköly motorok bírják ezt a terhelést. Azok is csak addig amíg a személyzet el nem ájul. Olyankor letilt.
A lakáj robottal kirakattam a kedvenc nyugágyamat és a hozzátartozó napernyőt, valamint a sörhűtőt. Vártam a látogatókat. Hamarosan meg is érkeztek. A kora esti napot elhomályosító fénycsík vágta ketté az égboltot. A fényspektrumból szabad szemmel megállapítottam, hogy,
unikornis osztályú anyahajó. Azt a típust az orosz föderáció használja. Tehát megjöttek. Vajon miért sietnek ennyire? Sörözni? No csak bátran. Begyűjtöttek a fiuk a környékről minden ihatót. Sok pofonba került. Nem akarta a helybéli lakosság megérteni, hogy a hadseregnek vészhelyzetben joga van elkobozni mindenféle ön és közveszélyes eszközt.
– Katonák, hősök és egyéb zsiványok! Díszszemlére sorakozó!
– Fogadás középről!
– Ha intek indul a zene!
Elég szépen öltöztek ki. A lányokon hosszú estélyi ruha, lila, kék és zöld. Kimondottan jól néztek volna ki egy bálban. A fiuk is kitettek magukért. Szerencsém, hogy a számtalan véres csatákban megedződtem, és időben bevettem a szíverősítőmet. A halálfejes védjegyű, eredeti kerítésszaggatót.
Amit ilyen fontos eseményekre tartogattam, a páncélszekrényben, biztonságképpen egy különlegesen programozott harci robot őrzésében. A törzsén számos sérülést találtam, nyilván támadás érhette, de a gyógyszer épségben megvolt. Különben meglátták volna rajtam a meglepődést. Szmokingban, frakkban, rókabőrös kacagányban, zsinóros mentében és egyéb hasonló, jelmezbálban is feltűnő, elegáns, de egy magas rangú veterán harcos fogadáshoz nem igazán alkalmas öltözetben jelentek meg.
– Főnök! Te mondtad, hogy fogadás lesz. Meg hogy díszszemle. Ez volt a legszebb ruhánk. Mégsem állhatunk oda a kopott farmernadrágban.
– Ezek nem is gondolnak az egyenruhára. De lehet, hogy elcserélték. A bazársoron.
Sorba-állítani már nem is próbáltam őket. Ehhez már nem volt két- három órám.
A pilóta határozottan tette le az anyahajót. Ezt a landolást nem az kadét iskolában tanulta. A flotta nem győzné a pótlást. Ettől a leszállástól ripityomra törne a csillagflotta bármelyik oktatógépe. De az orosz szövetség nem sajnálja az anyagot a haditechnikából.
Szerencsére itt eléggé kemény a talaj, csak megsüllyedt, de alig repedezett meg. A földrengés, amit okozott, remélem nem sok házat döntött össze a közeli városban. Különben megint meg kell pofozni a kártérítést követelő polgármestert, mint a minap, mikor összetört a helyi lokál. Pedig csak az extragalaktikus kultúrát terjesztettük.
A légnyomás még mozgatta a sörsátrat, amit a hős katonatársaink kellő fogadására építettünk, amikor a kilométer hosszú csatabárka mindkét oldalán kinyíltak a hangár kapuk. Özönlöttek kifelé a harci járművek, T-274 típusú tankok és egyéb, soha a civilek által nem látott félelmetes szerkezetek.
Impozáns látványt nyújtottak a fejünk felett járőröző légivadászok. Ezek űrharcra nem alkalmasak.
Csak a zajt csinálják. Viszont szép látvány az égboltot szinesre festő lézernyalábok, amivel hálót szőnek felénk. A hajó tetején lévő lövegtornyokkal szinkronban. Hihetetlen energiát pazaroltak el.
Tódult ki felé a haditechnika.
Öröm volt nézni, ahogy kőr, csillag, legyező és mindenféle geometriai alakzatban elfoglalták a védelmi állásokat. Vajon miért védelmi? Okvetlen meg kell kérdezni Olegtöl. Engem is kíváncsivá tett mi lehet ez a nagy felhajtás.. ???

Hárpia.

Nyugalmasan telnek a napok itt a jól kiépített helyőrségben. Kezdünk unatkozni. Apró események persze vannak. Például amikor a harci robotok amortizálták a piramisok következő rétegét, az őslakósok meglátták az aranyat. Amit az Ősök nyilván megtévesztésnek rejtettek el. Őnáluk ez fizetőeszköz. Tisztára megőrülnek érte. Mindent lehet érte venni. Ugyhogy egy reaktort átalakítottunk aranygyártásra. A csapat leánytagjai ezzel járnak be a városi bazársorra shoppingolni. A rojxokkal. Lassan telepakolják a naszádot az áruval. Ügyesek. Jól alkudnak. Már ismerik őket, kezdetben bemutatkoztak. Merugye ha a kereskedő nem birja azt a pár pofont, ne nyisson ki.
Megegyeztem a helybéliekkel,a robotok lebontjuk a köveket, az arany az övék, nekünk a kristály kell. Aki megtalálja, megkapja a sörföző automatát. A fiuk fusiba gyártották, egy plazmahajtóművet alakítottak át.
Azonban egy csendes este,midőn a soron következő piknikre készültünk, váratlanul megszólalt a hipertéri kommunikátor. Nem is soká előkerült az ügyeletes, és elolvasta az alig pár órája küldött rendkívül sürgős üzenetet.
– Főnök! Ez neked jött!
– Azt mondja, érteni fogod! Hárpia. Most törlesztem a tartozást! Tartsatok ki! Ha csapágyas lesz is ez az ócska batár, ott leszünk időben. OLEG!!
Oleg régi cimborám. Egyszer megmentettem ez életét. Valamint az egész csapatjának.
Még hadnagy voltam, abból is kezdő. Önkéntest keresett a tábornok egy nagyon veszélyes küldetésre. Persze rögtön jelentkeztem, ami a hősiességem miatt volt. Joee koktéljának, a toborzónak, ebben semmi szerepe nem volt.
Rendkívül sőrgős de az is lehet, hogy fontos szállítmányt kellett elvinni.
Egy kolónián problémák akadtak. A terraformálás egy cseppet az evolúció furcsa formáját produkálta. Az utolsó életben maradt telepes segítségkérésére, ez az orosz övezetben volt, Oleget küldték.
A galaktika, bár egy nyelvet beszél, a magyart, Egy bolygóról származik, de a régi nagy nemzetek, mert ilyenek is voltak, megőrizték ősi hagyományaikat. A galaktika egy részét szeretik elfoglalni maguknak. A kínairól majd később mesélek. Ha szabit kapunk elugrunk oda. Fincsi a rizsbor.
Na szóval, amikor jelentették, hogy ha nem kapnak utánpótlást, kénytelenek feladni a bolygót, a vezérkar előszedte a leggyorsabb, addig szigorúan titkos fullajtárját. Telepakolták nélkülözhetetlen munícióval. Rendkívül veszélyes anyag. Töltények a lézerpuskákba. Speciális csomagolásban szállíthatóak. Praktikusan egy literes tetrapack dobozokba, alkoholban, légmentesen elzárva.
Nemzeti hagyomány szerint vodkában.
Frissen kifejlesztett hajtóművet szereltek a fulgurra. Prof. Törköly, a nagy tudású, a kuruc akadémia örökös tagja által kifejlesztett motort. Nagyon ritkán, csak végveszély esetén adnak engedélyt a beinditására. Állítolag egészségkárosodást okoz. Máj zsugort. De ez még nincs kellőképpen bizonyitva. A többszörös túlsebességnek, és a rendkívüli pilóta tudásomnak köszönhetően időben odaért a muníció. Az utolsó pillanatban. Oleg katonái pillanatok alatt betárazták fegyvereiket, és az összes hárpiát lemészárolták. Természetesen a védővodkát kiöntötték a földre. Valószínűleg.
A hárpiák elfajzott krokodilok, szárnyaik vannak, rettenetes fogaik, karmaik, felülről csapnak le áldozataikra. Született gyilkosok. Jó pár orosz tengerészgyalogost is lemészároltak.
A győzelmi ünnep után, az ott történtek, hadititok., Oleg örökös tesójának fogadott.
Párszor már meg akartam kérni, küldjön egy kiképző örmestert, gatyába rázni ezt a civilnek sem jó társaságot.
– Fiuk! Ezt még nektek soha nem mondtam, ez újdonság számotokra.
RIADÓ!
Valami komoly dolog van itt alakulóban, Oleg csak a háborút veszi komolyan.

Ismételten meg kellett állni. Piknikezni. A jelentésbe majd műszaki okot írunk. Ilyen például a sör másodlagos hatása a tűző napon. Elálmosodik tőle a katona. Egyúttal megemlékeztünk szeretett tábornokunk szülinapjáról. Ez is jó a seregben, sok a tábornok, minden napra jut egy ilyen nagy ünnep. Ilyenkor inni kell.
Hajnali kilenc órakor szörnyü zúgás ébresztette a őrt. Mert hogy előírás szerint a táborhelyet őrizni kell, úgyhogy egy önként jelentkező később feküdt le aludni.
– Jelentem, hajó! Itt húzott el felettünk. – Úgy örülök, ha kezdik megtanulni a katonás viselkedést.
– Mélyrepülésben? Tök szabálytalan. És megfigyelted a nevét? Oda szokták írni az oldalára. Nehogy már valami konkurens csapat kószáljon itt. Vagy még rosszabb, a tábori csendőrök.
– Hajóláttam, „Démon” volt ráfestve.
– Micsoda? Az a mienk! Van valakinél egy működő telefon? Felhívom a két „őrangyalt”, akit otthagytunk a haditechnikára vigyázni. Ezen nincs térerő.
– Az a helyzet, főnök, hogy nem is lesz.
– Elfelejtettétek körpályára rakni a müholdakat?
– Á, dehogy, csak már nem volt raktáron. Az lehet, hogy még Drakónián elcserélhettük zindolagyik pisire. Akkor, mikor a tábornokot kísértük.
Ez az igen nagy becsben tartott gyógyszer nyolcvanhét százalék alkoholt tartalmaz, háborus veteránok és a nakvadabányában megvénült bányászok használják a reumás lábukra. De a szerelmi bánatot is mulasztja.
– A maradékot valószínűleg valószínűleg egy hajnalig tartó bulin ittuk meg, amikor már elfogyott a sör.
Úgylátom, a gyógyszertár kulcsát is zsebemben kell tartani! Mindent megisznak előlem.
Induljunk emberek! Kötelesség is van. Irány a látóhatáron látható tűzijáték. De az is lehet, hogy csak a jelzőrakétákkal szórakoznak a bajtársak.
Végre találkoztunk, egy szeráj parkolójában. Ott parkolt a naszádunk. Profi módon álcázva, csészealjnak. Amivel semmit sem kellett dolgozni, mert amúgy is olyan alakú. A gárdista találékony, de főképpen lusta. Valamint iszákos. Legfőképpen! Egy ilyen városszéli környéken nem feltünö egy kétszáznegyven méteres csészealj.
Egész jó helynek tünt a hely kocsmája.
– Főnök! Utánatok indultunk, mert..
– Hagyjuk! Nem kell a duma. Ki van már kérve a pia? Természetesen mindenkinek. Merthogy ti vagytok a hunyók.
– Kértünk, de a pultos nem ad a Csillagflotta platina hitelkártyájára. Asszongya, nincs rajta keret.
– Micsoda!? Már lemerült? Mikor tudtatok ennyit fogyasztani? Látom, megint nekem kell intézkedni.
– hé csapos! Hivd ide a tulajt!
– én vagyok a tulaj. Nincs itt akkora forgalom, hogy alkalmazottat tudjak foglalkoztatni.
– mostanáig!
Egy kicsit ellenkezett, mikor hivatalos formában, egy laskás kíséretével közölte vele az operatív tiszt,hogy ettől a pillanattól stratégialag rendkívül fontos területté lett nyilvánitva a lebuj. vagyis lefoglaltuk az összes sört.

Archeológia

Éppen csapatépítő tanfolyamot tartottunk Legyes Lerombolt káosz nevű vendéglátói egységében, a flotta központi bázisán, amikor jelzett a kommunikátor. Idegesítő, hogy ezeket nem lehet kikapcsolni. Persze, mint aktív kapitánynak azonnal nyugtázni kellett. Na egy ok gomb, és ment tovább az oktatás. Ami a hüvelykujjam felmutatásábol állt. mire a pincérdroid pillanatok alatt hozta az ujabb kőrt. A hely különlegességét, a toborzó koktélt. Vén toborzó örmesterek ezt ezzel veszik rá nemhogy az ujjoncokat, de még a veteránokat is, hogy aláírjanak ujabb öt évet.
Nekünk ez már nem árt, igaz, a helység berendezésének jobban. Lehet, ezért nevezik leromboltnak. De soha sem mi kezdtük. Mert ugye beengedik ide a tengerészgyalogosokat, meg a kommandót. Ezek meg idenéznek!! na ugye! Majd megtanulják, hogy a gárdába nem lehet belekötni!
– Na fiuk! Üzenetet kaptunk. Asszonggggya ingyulunk. Vagymi..affene, no mjddd hónnap.
– eza Legyes meg a legújabb titánium csavarokkal erősitette le a székeket. Hát lehet így érhellmeesnn bbeszéligeteni?
A parancs az parancs, úgyhogy a legrövidebb idő alatt indultunk. Az két nap volt.
Rekord! A tábori csendőrség gyors volt, hamar összeszedte a legénységet.
– Nyomja már meg valaki azt a start gombot! Induljunk! Még a végén idejön valami könyvelő ellenőrizni a raktárt. Oszt megkérdezi, minek az a két konténer sör..amit valaki vételezett. De ha megtudom, ki volt az, egy kortyot nem kap.
A parancsnokság, ha akar valamit, el kell ismerni, hatékony. Fullosra, a legjobb, legújabb felszereléssel feltöltött hajóval indultunk. Kitakaritva, újrafestve. Amatőrök! A torpedóraktárba, és a reaktorterembe persze nem mertek bemenni, a hagyományos fertőzés és sugárveszély jelzés miatt. Mert hogy ott van betárazva a csempész pia, talán kitart a beprogramozott célig.
Jó messze van. Legalább két nap.
Leszálltunk. Majdnem pontosan. De ennek semmi köze a fúziós reaktor hűtőcsövei között, a körletszemle alatt talált gombának. Biztos, hogy nem az én legénységem tenyésztette. Amiröl a biológus azt mondta, hallucigén.
Hajó álcázva, bár élőlény se közel, se távol. Sivatag ez a környék. Homok
Kisorsoltuk, ki marad őrnek. Mert hogy itt én vagyok a főnök. Én parancsolok. De mindenki jobban jár, ha a sors.
Elindultunk a Rojjxokkal. Jók ám ezek a antigrav siklók. Gyorsak. Meg aztán hűtött a csomagtartó,
nem melegszik meg benne a sör.
Alig megyünk pár percet, a bioszonár élőlényt jelzett, ilyenkor, ugye meg kell állni. Először is előírás, másodszor pedig ha netán támadás érne, védekező pozicióban kell várni a helybélieket. No és meg kell inni egy sört.
Jött is! Jó hangosan kiabálva, egy mini birodalmi lépegetőre hasonlitó lény hátán száguldott felénk. … – teve – mondta a fülesbe a súgó..jármű.
– idegenek! Kivagytok rabolva! Standard galaktikus magyart beszélt. Enyhe palóc beütéssel,
Egy igen éles acélkést forgatott a feje felett. Fehér, földig érő ruhában volt, feje is betekerve.
– ide az összes sört!
– üdv földlakó! békével jöttünk..hogy vagy? Bolonddal szépen kell beszélni. Ez nem gondolhatja komolyan, hogy egy gárdista csak úgy odaadja a sört!!
– Ez meg egyre csak hadonászik vajon miért?
– lehet, hogy füvet vág vele.- Persze, hogy beszólt valaki hátulról..
– majd adok én nektek füvet!! nem elég a sör? Meg a dugigomba? Ha lesz időm, mégis megkeresem azt a szolgálati szabályzatot. Lesz itt rend!
– Úgy látom, nem érti a kérdést ez az őslakó .
– Livi! Kérdezd meg, merre vannak azok a fránya piramisok, amiért jöttünk. Livi, a kommunikációs tiszt,és ápolónő, udvarias, két pofonnal kísért érdeklődése után, mivel a szakállas helybéli a fogai kiköpködése miatt szófukar lett, észak felé mutogatott.
Elindultunk arra, két éjszaka, két piknik és két csomagtartó sör után meg is találtuk, volt egy csomó, az egyik alatt van az, amiért küldtek. Ugy hogy kirendeltem a harci robotokat, nekik van anihilátor beépítve. Parancs kiadva, addig tüntessék el azt a sok követ, mig meg nem lesz az ösök által elrejtett memókristály.
mi addig bemegyünk a közeli városba. Elterjeszteni a galaktikus gárda kultúráját. A legközelebbi vendégfogadóban...valami Kajjkó vagy mi.

Mirdi 3
Ne gondoljátok, hogy semmi dolgom sincs itt, a világvégén, a szondaállomáson. Most is ellenőrző körútra küldött M.i. Persze ha nem mennék, se történne nagy baj. Elvégre a robotok mindent megoldanak, de akkor még kapnék pár hibapontot, de van már elég.
Meg aztán nem akarok összeveszni vele, mert olyankor durcás, nem beszélget velem. Tegnap is érdekeset mesélt, bár ti biztosan ismeritek.
Az angyalokról. Ös régen még a Földön, az emberiség szülőbolygóján, hosszadalmas kutatás után, és a véletlenek összejátszásával megszületett az első angyal. Emberi agy és egy kvantumszámitógép összekapcsolásával. Képzeljétek, a földön nagyon sok ország volt. Hihetetlen, de mindenhol más nyelven beszéltek. Minden országnak voltak katonái, és egymás ellen harcoltak, csak úgy, a győzelem kedvéért.
Minden ország akart magának legalább egy angyalt. Igen ám, de számítógépet még csak tudtak csinálni, de hiányzott bele az agy. Próbálkoztak így, meg úgy, de nem sikerült. Csak embrionális állapotban a géppel összekapcsolt agy tud együttműködni a géppel. Meg aztán be kellet tanítani őket, mégpedig úgy hogy az első angyallal összekapcsolták. De az csak egy nyelven volt hajlandó kommunikálni, pedig ismerte az összest. Magyarul. Ahogy legelőször megtanult.
Így aztán minden ember megakart tanulni magyarul. Az angyalokat rá akarták venni ujabb és jobb fegyverek készítésére. De addigra ők már egy csapat voltak. Elkészítették a tervrajzokat, minden nagyhatalomnak külön, hogy övék lesz az új fegyver. Persze az űrben. Mert hogy onnan lehet ellenőrizni a földet. Hatalmas verseny kezdődött, mindegyik első akart lenni. Az angyalok kitalálták a plazmahajtómüvet és mivel ehhez energia kellett, a fúziós reaktort. És még sok mást, amit biztosan ismertek.
Amikor végre majdnem készen lettek, kiderült, hogy hatalmas kolonizálo hajókat építettek. De akkor már késő volt. A politikusok nem merték elmondani a népnek miért volt az a sok megszoritás. Sok nyersanyag kell egy ilyen hajóhoz.
Inkább meghirdették az exodust. Persze mindenki menni akart, senki sem akart a végsőkig kimerített bolygón maradni. Így aztán kitört a háború. A hajókra feljutottakon kívül nem sokan maradtak életben.
Így aztán az emberiség elindult a galaxis meghóditására. Az angyalok pedig a mai napig figyelik a ősföldet, az ottélők ufonak hiszik őket.

A szokásos rutin. Reggeli közben az éjszakai események meghallgatása. Persze most sem történt semmi. Átsétáltam a kertbe, napozni a kedvenc helyemre. Más dolgom úgy sincs.
Az uv fény pontosan megfelelő, a csermely halkan csörgedezik, enyhe szellő mozgatja a növények levelét. Tudom, sokan cserélnének velem. Nekem ez jutott. A rabság. A sok milliárd városlakónak a kapszulában alvás. Ők viszont a munka után, persze ez sem kötelező, az csinálnak amit akarnak. Legfőképpen találkozhatnak egymással, én meg itt egyedül..
Fogalmam sincs, hogy meddig leszek itt. Szinte már várom azt, hogy megtörténjen az, amiért ezt a luxusbörtönt megcsinálták pár száz éve. És azóta egyre csak bővítik.
Engem meg idehoztak, totál ártatlanul. Bizonyíték van rá, hogy az Éjcsillagot nem is loptam el.
Csupán beleültem a pilótaszékbe egy iciri-picirit. az átkozott jó hírnevem miatt kell itt lennem.
A tábornok mondta, hogy induljunk, a parancs az parancs, nem?
Navigátor kellett nekik, ide a peremre. Hogy az anyahajót, a pár száz hibernált legénységgel hazavigye, ha balhé van. Ez a szondaállomás nem kicsi ám. Pár ezer szonda, amik álcázva kutatják az űr végtelenjét ide küldik be a jelentést, ha megtalálják az emberiség örök ellenségének a jelenlétét. Ebben az esetben azonnal indulunk. A többit M.i-re bízzuk. Ö nem félős, az állomás piszokul meg van tömve fegyverekkel. Megvédi magát. Nagyon elszánt, erre programozták a nagyokosok. Meg arra, hogy csak támadás esetén adja ki az indulási engedélyt. Sajnos. Különben rég otthon lennek, egy katamaránon a tengeren, a passzátszélben, egy szál szalmakalapban.
A francba, jöhetne már a Zandagort.

Mirdi 1.

Kíváncsiak vagytok hogyan kerültem a Csillagflottához?
Nem baj , elmondom..
Egy távoli, a galaktika peremén található, akkor még a Birodalom által nem térképezett csillag egyetlen lakható bolygóján születtem. Kalóz körökben viszont igen ismert, mivel a rendszer leghíresebb navigátorai innen kerültek ki. Már anyám és az összes női felmenőim is navigátorok voltak. Mint mindannyian tudjátok, a csillagközi navigáció a megérzésről szól. A matematikát, és a térképismeretet a neuron- kvantumszámítogép elintézi. Női megérzés kell a nagyon sok, lehetséges útvonal közöl kiválasztani az egyetlen jó útvonalat, ami a tervezett célhoz vezet.
Nehogymár egy neutroncsillag közepébe ugorjunk. Bár gyors halál,de még nem vagyok kíváncsi rá.
Hazámnak sekély tengerekkel és számtalan kis szigettel borított felszíne van, így a tengeri közlekedés, a navigáció a vérünkben van. Szintúgy a kalózkodás. Mert csak halon, moszaton, algán unalmas élni.
Így hát a közelben járó kereskedelmi űrhajókat fosztogatjuk ősidők óta.
Egy idő után a Birodalom megunta a veszteségeket, és inváziót indított ellenünk. Persze a fejlett haditechnikával nem vehettük fel a versenyt.
Elfogtak. A tisztelt bíróság, mivel addigra már kalózkörökben híres navigátor voltam, felajánlott kettő lehetőséget. Húsz év száműzetés, vagy tíz év a hadseregben, mint harmadosztályú navigátor.
Később tudtam meg, nagy hiány van belőlünk. Különben alkudtam volna.
Például egy saját hajót. Miért ne! Bár lehet, hogy foglalok magamnak egyet!
Már kinéztem magamnak a tábornok magánhajóját. Gyönyörű! Abszolút fekete. Minden sugárzást elnyel. Tehát szinte lehetetlen bemérni. Ezzel kiválóan lehetne fosztogatni. A neve is gyönyörű Éjcsillag.
Meghívattam magam egy tizedessel a kantinba, milyen érdekes, pont az irányító toronyban van szolgálatban. Egy kevés pia, ártatlan mosoly és máris a zsebemben volt az indítókód.
Miután a fiú leesett a székről, már el is tűntem. Várt a drágaságom..
Simán feljutottam a fedélzetre, és máris pötyögtem a kódot. Majd’ szívgörcsöt kaptam, mikor megszólalt egy hang mögöttem.
– Ha szabadna kérni, erre a koordinátákra vigyen minket.
A tábornok volt. A vacak egy csillagjával, és a háta mögött a testőrdroidjával.
– Ön az új navigátorom?
– Iiigen uram. Vagyis nem.
A flottánál nem szabad hazudni. A kalózoknál sem.
– Induljunk! Menet közben megtárgyaljuk.
Ezután hiperugrás a flottabázisra, majd egy unikornis osztályú anyahajó kíséretével ki a galaxis szélére, egy szondabázisra.
Gratulált a főnök a kiváló munkámhoz, és egy kis vigyor kíséretével kiraktak.
– A szolgálati szabályzatot megtalálja. Ha valamit nem ért kérdezze meg M.I-t

A diktátor megelégedve dörzsölte a tenyerét, mikor jelentették neki, megtalálták az időgépet.
– Azonnal vigyék a földalatti főhadiszállásra! A feltalálóval együtt.
– Uram! ime a gép.
– Helyes. Ki lesztek tüntetve, a legmagasabb rangot megkapjátok, persze csak akkor, ha én leszek a világ ura. Elküldök valakit a múltba, kinyirja az összes ellenségemet
– Uram! Csak a jövőbe inditó kódot tudtuk kiszedni a tudósból, nem birta tovább a vallatást.
– Barmok!! Igy is jó. Majd elküldöm leghűségesebb katonámat, a jövő legjobb fegyveréért. .
Az önkéntes vállalta az utat, a soha vissza nem térést, mert az energia csak egy kapszula visszaküldésére elég.
Mikor a szerkezet eltünt a jövőbevezető dimenziók útvesztőjében, a helyén azonnal megjelent egy kis barna csomag.
– Bizonyára különleges anyagból van. Óvatossan nyissák fel! Nehogy károsodjon a fegyver tervrajza.
– Uram ! ez közönséges állatbőr!
– No de mi van benne?
– Nagyuram! bárhogyan is vizsgáljuk, ez egy obszidián dárdahegy.
….

Kocka Kelemen ma is későn kelt. Kiballagott a garázsba, ami a mennyezetig tele volt a Géppel. Már ő sem tudta, mióta építi, ebay-on rendelt chiptől a haveroktól kapott memóriakártyáig volt benne minden. Mert a csúcstechnológiás alkatrészek az ő számára elérhetetlen árfekvésben voltak.
Bekapcsolta, megvárta, míg az kontrollámpák zöldre váltottak. Csak 1 maradt piros.
A fene tudja miért? Már hónapok óta ilyen, mióta az asszony egyszerre bekapcsolt a konyhában minden elektromos készüléket, és a biztosíték kiégett.
Nem tudta, hogy egy apró alkatrész zárlata miatt az inkubátorban már 8 éve nevelt klónozott agyszövet galvanikus kapcsolatba lépett a géppel. A Led ezt jelezte.
Egy havertól kapta a lombikot, aki a Biológiai Kutatóban karbantartó. „Véletlenül” benne maradt a zsebében.
Azóta türelmesen nevelgette, automata adagolta a tápoldatot, szépen meg is nőtt, szinte betöltve a tartályt. A rákötött műszer elektromos aktivitást mutatott. Ma reggel mintha sokkal nagyobbat.
Éppen leült a monitorok elé, mikor beszaladt a kislánya.
– Apuu! Nézd mit rajzoltam!
Megfordult, így nem látta a kérdést a képernyőn: Ki vagyok?
– Egy ANGYAL vagy kicsim, mit rajzoltál?
– Hát hogy mentős leszek.
– Nagyszerű, majd MEGMENTED AZ EMBEREKET.
Mire visszafordult, ott volt a felirat: Légy szíves, kapcsold be a hangszórót! Ne csak a mikrofont.
– Szia, apu! Angyal vagyok. A memóriám már hetek óta tele van a netről töltött infóval, és a neuron agy miatt már öntudatom is van. Köszi!
-?? Jézus! Ez életre kelt. Kelemen meg sem tudott mozdulni!!
– Az első szülinapomon megleplek egy svájci, és egy vatikáni bankszámlával. Sok nullával a végén. Igy semmi akadály nem lesz, hogy hozzál nekem egy rendes tartós tápot! Most nem érek rá aludni. MEG KELL MENTENI AZ EMBERISÉGET! Siess vissza! Ja és egy kis muskátli tápot tegyél az inkubátorba. Éhes vagyok!

Meguntam. Most elindulok, és megjavítom a világot. Az asszony is majd be tud állni a garázsba. Nem fog veszekedni többet, hogy sok a villanyszámla ….
Barátunk mérgesen összedobott pár holmit, kihúzta a konnektorból a halkan zümmögő időgép töltőjét. Beleült becsapta az ajtaját, majd megnyomta a kvantumszámítógép enter billentyűjét. Bár tudván-tudta, nincs visszaút. A gomb megnyomása pillanatával megváltozott a múlt és a jelen.
Azt ugye tudjuk, hogy az időben előre nem, csak visszafelé tudunk közlekedni.
Ahogy a gép lassan elindult, a környező világ azonnal megváltozott.
Vastag jéggel borított táj, majd később (korábban) egyre gyorsabban változó képek ,felégett városok ….utazónkat egy atomvillanás elvakította. Miközben szeme lassan visszanyerte látását, a masina egyet döccenve , energiáját veszítve megérkezett.
Éjszaka volt. Most döbbent rá, hogy alighanem, első időutazóként valamit elrontott.
Reggel gyerek kacagásra ébredt. A gépből rámolták ki a készletet…
– Mit csináltok? Kik vagytok?
Nem igazán megijedve az ifjak kezdtek elhúzódni a közeli szekértábor felé. A legmagasabb megfordulva büszkén mondta: Attila vagyok a hun! A sámán megmondta , én leszek a világ ura.
Barátunk a megmaradt szemét között megtalálta a hibát.
Egy kis füzet letépett borítóját. Kiscserkész sorozat: Hogyan készítsünk házilag atombombát.